Juhos Dóra vagyok, pszichológus, a Lélekkel az Egészségért Alapítvány munkatársa. Az alapítvány Sulinyugi programjának gyerektrénereként interaktív stresszkezelő foglalkozásokat tartok iskolás gyerekeknek, illetve koordinátorként segítem az önkénteseink képzését és munkáját, hogy ezáltal minél több gyermekhez eljuthasson az üzenetünk: "A stressz kezelhető."
A Sulinyugi egy olyan komplex iskolai stresszkezelő program, amely az iskolai élet összes résztvevőjét bevonja. A mai napig közel húszezer gyereket, háromezer tanárt és szintén közel húszezer szülőt ért el országszerte. A program célja az, hogy nyugodtabb legyen az iskolai élet és hogy minden résztvevő közös nyelvet beszéljen a stresszkezelés kapcsán. Ezt az osztálytermi foglalkozások, a tanári tréningek és workshopok és a szülőknek szóló kiadványok által éri el. A Sulinyugi alap stresszkezelő foglalkozás célja, hogy a résztvevők felismerjék, hogy a stressz normális és kezelhető, továbbá, hogy észrevegyék a feszültség jeleit és készségszinten tudjanak alkalmazni stresszkezelő technikákat. A program rövid bemutatása után a workshop résztvevőinek lehetősége lesz megtapasztalni az interaktív foglalkozást ötödikes gyerekek bőrébe bújva. Ezt követően röviden - már szakemberként - megbeszéljük a foglalkozás tapasztalatait és a szakmai hátterét.