Névtelen terv (9)

Nagy Anita

KacsaKő Egyesület

Bemutatkozás

A KacsaKő oszlopos tagja vagyok a kezdetek óta és az egyesület társvezetője. A KacsaKő mindennapi működését biztosítom, kapcsolatot tartok a szülőkkel és partnerekkel, vezetem a Bajtársprogramot, a klubok és táborok szervezésének és lebonyolításának egyik motorja vagyok. Mindennapjaim során félállásban Kacsaköves programok megvalósításán és a szervezet fenntartásán ügyködöm, mellette pedig egy másik civil szervezetnél is dolgozom, szintén a különböző kultúrák békés együttélése jegyében. Szabadidőmben szívesen kirándulok, társasozok, vagy épp horgolgatok állatkákat. Az idei táborban Bajtárs csoportvezető voltam: sok játékkal és elgondolkodtató beszélgetéssel készültünk, és elkezdtük tervezgetni a társadalmi akciót, amit a mini-táborban történő szavazás alapján rasszizmus témában fogunk közösen megvalósítani. 😇 A szabad idősávokban slacklineozni is szoktam a táborozókkal, amivel egyensúlyérzéküket, mozgáskoordinációjukat tehetik próbára.

Előadások

Szept. 30 / 30 Sep
11:00
– 12:30
Előítéletek csökkentése élményprogramokkal

A workshop során ötvözve a gyakorlatot az elmélettel a résztvevők kipróbálhatják, hogy a KacsaKő foglalkozásain hogyan használjuk a fair play csapatsportokat csoportdinamikai folyamatok elősegítésére, pszicho-szociális képességek fejlesztésére, demokratikus döntéshozatal gyakorlására és az előítéletek csökkentésére. A workshop első fele egy szabadtéri mozgós játékkal indul, reflexióval folytatódik, majd pihentető jelleggel egy interaktív prezi előadás keretében bemutatjuk, hogy milyen szociálpszichológiai folyamatokat alkalmazunk tudatosan a gyakorlatban a programok szervezésekor annak érdekében, hogy a KacsaKő programjain résztvevő roma és nem-roma gyerekek csökkenthessék egymással szemben támasztott előítéleteiket. Szembesítve a szociálpszichológiai kutatásokról készült tudományos cikkek ajánlásait a gyakorlati terepmunka tapasztalataival beszélgetünk arról, hogy mit tud tenni egy ifjúsági munkás annak érdekében, hogy csökkentse a a rasszizmus mértékét egy közösségben és hogy milyen nehézségek merülnek fel a gyakorlati munka során. A mozgástól nem kell félni, több szerepkör lesz, mindenki csak olyan intenzitással vesz részt benne, amennyi neki kényelmes.:)